Baranya rejtett bajnokai közt a Contrall
A magyar Nemzeti Bank alelnöke a Baranya vármegyei innovációs ökoszisztéma kiemelt szereplőivel találkozott. Nagy megtiszteltetés, hogy cégünket beválasztották a 28 baranyai rejtett bajnok közé.
A 2023 októberétől megrendezésre kerülő országos roadshow újabb állomásán 2024. április 10-én a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) képviselői közös eseményén látták vendégül a dél-dunántúli rejtett bajnok vállalatokat. Az informális eseménynek a Pécsi Tudomány-egyetem adott helyszínt a Közgazdaságtudományi Karának központi épületé-ben. Az eseményen részt vett többek között Virág Barnabás az MNB alelnöke, valamint a Pécsi Tudományegyetem kancellárja, Decsi István is.
A rejtett bajnokok a Magyarországon működő vállalatoknak csupán 0,3 százalékát adják, azonban a hazai kivitel 13, és a 2010-es évtized növekedésének 23 százaléka kötődik hozzájuk. A találkozó során kapott visszajelzések segítik az MNB-t a hazai vállalati szféra tevékenységének jobb megértésében, a megfelelő szakpolitikák kialakításában. Az innovatív szereplők összekapcsolása a hálózati hatásokon keresztül képes értéket teremteni, ami vállalati, ágazati és nemzetgazdasági szinten is előmozdítja a növekedést.
2024. május 6.
Sikeres fejlesztés a Richternél
A Contrall fejlesztette a Richter Dorogi hygienes és mikrobiológiai laborjának elektronikus folyamatkövető rendszerét
(Forrás: PBKIK)
Egy, a gyógyszergyártás igen szigorú feltételeinek megfelelő gyógyszer-sterilitásellenőrző és nyilvántartó informatikai rendszert fejlesztett a Richter Gedeon Nyrt. számára az ipari területen alkalmazott hardver- és szoftverfejlesztéssel foglalkozó Contrall Kft. Mint Urbán Miklós, a Contrall termékfejlesztési vezetője mondja, bár igen szűk volt a határidő, még így is egy hónappal a tervezett időpont előtt át tudták adni a rendszert.
A Richter folyamatosan ellenőrzi gyógyszerei csíramentességét, a gyártósorról kiemelt termékeket igen összetett és szigorú kritériumok mentén vizsgálja. A gyógyszer az egész világon egy kiemelten bizalmi termék, ezért laboratóriumokban ellenőrzik a sterilitását, és más jellemzőit. A mintaként szolgáló ampullákat, tablettákat speciális táptalajon vizsgálják egy meghatározott protokoll szerint, ehhez a körülményeknek is csíramentesnek kell lenniük. Minden fázist, eszközt, állapotot részletesen dokumentálni kell, ami roppant nagy körültekintést kíván. Mi egy olyan komplex informatikai rendszer fejlesztésére kaptunk megbízást, amely a készletnyilvántartás és a vizsgálati eljárásrend mellett a teljes folyamat adminisztrációját lefedi. Az összetettség mellett nehezítő tényező volt, hogy egy kiemelt, ún. GxP-besorolású eljárásról van szó, ami extra szigorú ellenőrzési követelményeknek való megfelelést jelent. A fejlesztésen kívül a projekt dokumentációja is rendkívül összetett és szerteágazó volt.
Ez egy bonyolult és igen széles spektrumú megbízás volt, mégis mi volt benne a legnagyobb kihívás a Contrall számára?
Az volt az egyik legfontosabb, hogy megértsük, miként zajlik az egész folyamat, majd az, hogy egy olyan rendszer készüljön el, mely a munkatársak napi tevékenységét a legjobban képes támogatni. A kiírásban egy magas szintű feladatleírás szerepelt, és mindig menet közben derült ki, hogy valójában mit értettünk meg az elvárásokból, pontosan hogyan kellene egy funkciót kialakítani. Egyébként a projekt elindulása több hónapot csúszott, viszont a határidő fix volt, de a módszertanunk és kollégáink rátermettsége és szakmai tapasztalata biztosította, hogy még így is sikerült egy hónappal az év vége előtt elkészülni a munkával.
Mennyiben hasonlított ez a korábbi megbízásaikhoz?
Az alapszoftverünk, amit évek óta fejlesztünk, egy termelést nyomon követő rendszer, és a legtöbb szoftverfejlesztés alapvetően ugyanúgy néz ki: egy folyamatot informatikai eszközökkel kell támogatni, adatokat menedzselni, majd ezeket az adatokat fogyasztható formában visszaadni. Ezek az adatok bizonyos feltételek mellett bizonyos időpontokban, státusok mellett változnak. Ilyen szempontból ez is egy ilyen klasszikus fejlesztési feladat volt, amiben van rutinunk, itt azonban a gyógyszeripari környezet a maga nagyon magas szintű műszaki és minőségbiztosítási elvárásaival egyedi volt.
Miért a Contrallt választották ki a munkára?
Azt gondolom, hogy sikerült megértenünk a feladatot, ezt az ajánlatunkban világosan és egyértelműen le tudtuk írni. Az árképzésünk is kedvező volt, reálisan és jól indokoltuk a fejlesztés során előadódó feladatokat. Valamint már az ajánlatban is jeleztük, hogy agilis módszertannal állnánk a feladathoz, ez biztosítja ugyanis, hogy az adott idő- és büdzsékeretek között elkészüljünk. Fontos kiemelni, hogy a Richter projektcsapatának jelentős szerepe van a sikerünkben, általában a nagyvállalatoknál, ráadásul az igen szigorú előírásokkal jellemzett gyógyszeriparban nem igazán támogatják az agilis üzemmódot. Az agilitásnak az a lényege, hogy rendszeresen, esetünkben kéthetente az ügyfél is megnézte, hogy miként haladtunk, így közösen tudtuk meghatározni a következő etap irányát, időközben ők is tudtak módosítani vagy új igénnyel előállni. A folyamatos kapcsolat lehetőséget ad az állandó tesztelésre, ez biztosítja, hogy ne menjen félre a megrendelői igény és a szállítói teljesítmény. Ehhez a módszerhez általában nagyon nehezen tud alkalmazkodni egy nagyvállalat, de ennél a munkánál kiváló partneri együttműködés valósult meg.
K.T.
Új névvel folytatja az RG Net
Nevet váltott a hardver- és szoftverfejlesztéssel, ipari alkalmazások informatikai fejlesztésével foglalkozó RG Net Kft., a vállalkozás 2022. január elsejétől Contrall Ipari Informatikai Kft. néven szerepel.
De nem csak a névváltoztatás hozott markáns változást a több díjjal elismert vállalkozás életebe: profiltisztítást hajtottak végre, így a következő években kizárólag a saját fejlesztésű ipari megoldásaik továbbfejlesztésére és értékesítésére fókuszálnak. Herbály István ügyvezető szerint névválasztásuk már ezt az irányt tükrözi.
Idén 17 éves a vállalkozásunk, az elmúlt két-három évben az informatikán belül markánsan az ipari fejlesztések felé fordultunk. Korábban többféle projektben vettünk részt számos iparágban – bár akkor is domináns volt a gépipar –, azonban mintegy három éve alkottuk meg azt a stratégiát, amelyben a működésünkről letisztítottuk az összes felesleges sallangot, és csak az ipari fejlesztésekre, illetve az ehhez kapcsolódó termékekre kezdtünk el fókuszálni. A cég indulásakor még frappáns volt az RG Net név, jól is tükrözte az akkori tevékenység-palettánkat, viszont az új partnereink is még az internetes szolgáltatásokra asszociáltak, így szerettük volna egyértelműsíteni, hogy már rég nem ez az irány. A Contrall annak az ipar 4.0-s termékcsaládunknak a neve, amelyben termelésirányítási rendszer, ipari terminálok, IoT-egységek is szerepelnek, ennek a termékcsaládnak a nevét vettük át cégnévként, mivel az utóbbi két-három évben már csak ennek a fejlesztésével és értékesítésével foglalkozunk. A névváltás mellett szólt az is, hogy a cég tulajdonosi struktúrájában komoly átalakulások történtek, így az új név egy új korszakot is jelent.
Hogyan hat a működésre, illetve a partnerekkel való kapcsolatra a névváltozás?
Nagyon friss a dolog, ezért még nincs sok tapasztalatunk ezzel kapcsolatban, még mi magunk is házon belül gyakran RG Netként hivatkozunk magunkra. Mivel évekkel ezelőtt bevezettük a Contrall márkanevet, aki a termelésirányítási rendszerünket használja, ezzel a névvel kerül kapcsolatba, ők már ezt ismerik, ezért ez nem okoz fennakadást a mindennapokban. Többen visszajeleztek, tetszik nekik, hogy a nevünkben is felvállaljuk az ipari informatikát, és ez azt is kifejezi, hogy a jövőben nem az egyedi fejlesztések határozzák meg a cég működését.
A működési kör letisztulása, a névváltozás tudatos döntés következménye vagy így hozta az élet?
Ez teljesen tudatos irányváltás a részünkről. Mintegy nyolc éve készítünk átfogó céges stratégiát, amit folyamatosan frissítünk, ennek fontos része volt a portfólió tisztítása, illetve azoknak a fókuszoknak a megtalálása, amiben igazán jók vagyunk, és amivel foglalkozni szeretnénk. Együtt dolgozunk egy tanácsadó céggel, aki a stratégia megalkotásában segít, de a döntéseket a cégvezetés hozza meg.
Miként alakult a vállalkozás működése az elmúlt években, például a koronavírus-járvány miként hatott erre?
2018-tól 2019-re mintegy egy 20-30 százalékos növekedést tudtunk produkálni, akkor kezdtük teljes gőzzel forgalmazni a Contrall termékcsaládot. Ez egy jelentős előrelépés volt, bizakodók voltunk a jövőt illetően. A koronavírus azért jött rosszul számunkra, mert leginkább a gépiparban dolgoztunk, a közvetett autóipari beszállítók, a partnereink igen megérezték a vírus hatását, így 2020-ban nagyon nehézkes volt az új projektek indítása. Biztató viszont, hogy 2021-re gyakorlatilag visszatértünk a 2019-es bevételi szintre, ez nagyban köszönhető annak, hogy meg tudtuk határozni, hogy mit szeretnénk elérni ezekkel a termékekkel. A helyzet tanulságaként a korábbinál sokkal diverzifikáltabb partnerportfóliót építettünk fel, hogy ne legyünk kiszolgáltatva egy iparágban bekövetkező változásoknak. Így több könnyűiparban, élelmiszeriparban működő partnerrel gazdagodtunk az elmúlt időszakban. Látható, hogy a termelőcégek olyan technológiákat keresnek, ami képes az emberi munkaerőt helyettesíteni, illetve az automatizálás visz előre, így a felszabaduló munkaerőt más feladatokra tudják foglalkoztatni. A megoldásaink ezt a trendet támogatják.
Hogyan tervezik a jövőt, merre fog fejlődni a Contrall?
Hároméves stratégiát határoztunk meg, mivel olyan sebességgel változik a világ, illetve a technika, hogy nem is lehet hosszabb távra előre látni. A jelenlegi termékportfólió továbbfejlesztése és értékesítése a cél, ezekhez rendeltünk konkrét számokat. Szeretnénk létszámban is és árbevételben is növekedni, illetve külföldi piacokra lépni a megoldásainkkal. A négy innovációs díjjal kitüntetett Contrall Vision termékellenőrzési rendszerünkre külföldről is komoly érdeklődés mutatkozik, így nyitunk a világpiac felé is.
K.T.
MEGJELENT 2022. 03. 01.
SZERZŐ: Dél-Dunántúli Gazdaság
GINOP Plusz-1.1.2-21
Rövid összefoglaló
Ki nyújthat be támogatási kérelmet?
(Részletes információk a felhívás 1.1 és 1.2 fejezetében)
Mikro-, kis-, és középvállalkozások:
- amelyek a támogatási kérelem benyújtása előtt kiállított IFKA előminősítési tanúsítvánnyal rendelkeznek,
- amelyek Magyarország területén székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, kettős könyvvitelt vezető egyéni cégek, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei,
- amelyek nem tartoznak a KATA hatálya alá,
- amelyek megfelelnek a 1.1 1. IV. pontban foglalt célcsoportok (Nagy növekedők vagy Növekedésre képes, ígéretes vállalkozások vagy Export bajnokok vagy Beszállítók) egyikére vonatkozó valamennyi jogosultsági kritériumnak.
Nyújthat be támogatási kérelmet konzorcium?
(Részletes információk a felhívás 1.1 fejezetében)
A támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.
Milyen tevékenységek támogathatóak?
(Részletes információk a felhívás 2. fejezetében)
- Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése
- Infrastrukturális és ingatlan beruházás
- Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele
- Képzési szolgáltatások igénybevétele
- Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése
- Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása
- Külpiaci megjelenéshez kapcsolódó marketing tevékenység és külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel
- Iparjogvédelmi oltalomszerzés
- Kísérleti-fejlesztés
- Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése
- Projekt-előkészítés
- Információs technológia-fejlesztés
Mikor lehet benyújtani a támogatási kérelmet?
(Részletes információk a felhívás 1.3 fejezetében)
2021.október 11. – 2022. szeptember 1.
Mennyi támogatást lehet igényelni?
(Részletes információk a felhívás 3. fejezetében)
100 000 000 – 2 500 000 000 Ft
A támogatás visszatérítendő vagy vissza nem térítendő?
(Részletes információk a felhívás 3. fejezetében)
A visszatérítendő támogatás bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik
Kell-e önerő a projekthez?
(Részletes információk a felhívás 7.2. fejezetében)
Igen, minimum 50% mértékben
Mennyi előleg igényelhető?
(Részletes információk a felhívás 7.1. fejezetében)
100%, maximum 2 500 000 000 Ft
Mennyi a projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam?
(Részletes információk a felhívás 4. fejezetében)
A projekt fizikai befejezésére a megkezdésétől számított legfeljebb 30 hónap áll rendelkezésre.
Hol valósítható meg a projekt?
Magyarország konvergencia régióiban1, Pest megye a felhívás 2. számú melléklete szerinti fejletlenebb településein, valamint Piliscsaba és Pilisjászfalu településeken
Várhatóan hány projekt kap támogatást?
110 – 400 db
A pályázaton való részvétel előminősítéshez kötött. Az előminősítési kérelmek benyújtására az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft-hez a https://mmp.ifka.hu/ weboldalon közzétettek szerint van lehetőség.
A támogatási kérelmét 2021. október 11. 8:00 órától 2022. szeptember 1. 12:00 óráig nyújthatja be. Ezen időszak alatt a támogatási kérelmek értékelése folyamatosan történik.
Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek:
- a) Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése
Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:
- a) A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 70%-át érheti el)
- b) Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele: előre rögzített szolgáltatói listán szereplő, nyílt kiválasztáson, valamint részletes szakmai előminősítésen átesett szolgáltatóktól igénybe vett, a felhívás 2.3. p) pontjában részletezett szolgáltatástípusok (, (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 10%-át érheti el)
- c) Képzési szolgáltatások igénybevétele: a vállalat fejlődéséhez szükséges, illetve a munkavállalók magasabb szintű munkavégzését elősegítő képzés,
- d) Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése (a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 10%-át érheti el)
- e) Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemi/üzleti építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával (legfeljebb 300 millió Ft értékben, legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 40%-át érheti el)
- f) Külpiaci megjelenéshez kapcsolódó marketing tevékenység és külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel (legfeljebb 50 millió Ft értékben, legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 10%-át érheti el)
- g) Kísérleti-fejlesztés (legfeljebb 300 millió Ft értékben, legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 40%-át érheti el)
- h) Iparjogvédelmi oltalomszerzés
- i) Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése
- j) Projekt-előkészítés
- k) Információs technológia-fejlesztés (beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét)
(legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 30%-át érheti el).
A Felhívás szerinti támogatható tevékenységek kapcsán megvalósuló vállalati infokommunikációs rendszerek, megoldások beszerzése (bevezetése) esetén az előírt követelményeket szoftveralapú üzleti megoldás esetén a Felhívás 8. számú szakmai melléklete, felhő alapú üzleti megoldás esetén a Felhívás 9. számú szakmai melléklete tartalmazza, melyek szerint az alábbi funkcionális területek támogathatók:
- Vállalati CRM, értékesítés funkcionális terület
- Humán erőforrás menedzsment és bérszámfejtés funkcionális terület
- Kontrolling és döntéstámogatás funkcionális terület
- Beszerzési, logisztikai funkcionális terület
- Gyártásirányítási rendszer funkcionális terület
- Táv- és csoportmunka támogatás funkcionális terület
- Pénzügyi, számviteli funkcionális terület
- Internetes értékesítés (vállalati webáruház) funkcionális terület
- Online marketinget támogató megoldás funkcionális terület
- Munkafolyamat-irányítási rendszer (WF) funkcionális terület
- Elektronikus iratkezelési rendszer funkcionális terület
- Adott funkcionális területhez kapcsolódó MI alapú adatbányász megoldással támogatott specializált alkalmazás funkcionális terület
- Adott funkcionális területhez kapcsolódó Távoli IT üzemeltetést támogató rendszer funkcionális terület (kizárólag telepített szoftveralapú üzleti megoldás bevezetése esetén)
- Online (elektronikus) fizetési megoldás funkcionális terület (kizárólag felhőalapú üzleti megoldás bevezetése esetén)
A felsorolt, 1-12. sz. funkcionális területek a támogatást igénylő választása szerint vagy telepített szoftver alapú, vagy felhő alapú üzleti megoldás bevezetésével valósíthatóak meg, tehát ugyanazon funkcionális terület mindkét megoldással történő bevezetésére nincs lehetőség.
Az RG-Net Kft. által fejlesztett Contrall MES vállalatirányítási rendszer megfelel a pályázati felhívásban közzétett funkcionális feltételeknek. Szoftverünk a vallalkozzdigitalisan.hu weboldalon minősített termék, így pályázati finanszírozásának nincsen akadálya! Moduláris felépítésének köszönhetően rugalmasan az adott vállalkozás méretéhez, működéséhez, preferenciáihoz igazítható! Érdeklődjön kollégáinknál az Ön igényeinek megfelelő felépítés után!
Cégünk a pályázati támogatás keretében tanácsadási szolgáltatás nyújtásával is áll Ügyfelei rendelkezésére!
Tanácsadás kizárólag a https://vali.hu weboldalon közzétett listán szereplő, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kiválasztott, minősített szolgáltatótól kerülhet igénybevételre.
Cégünk a műszaki-, termék- és szolgáltatásfejlesztés területén a
- Gyártásoptimalizáláshoz és automatizáláshoz kapcsolódó tanácsadás témakörénben minősített tanácsadó!
- termeléstervezési és –szervezési tanácsadás és kiszolgáló (informatikai) rendszerek (pl. MES9, SCADA) implementációjához kapcsolódó tanácsadás (beleértve digitális gyártástechnikák alkalmazásához, a gyártóberendezések termelésirányítási informatikai rendszerbe kötéséhez, a gyártási hatékonyság intelligens növeléséhez, optimalizáláshoz kapcsolódó tanácsadás);
- gyártási műveletek, (rész)folyamatok felülvizsgálata, optimalizálása, automatizálási lehetőségek feltérképezése (beleértve „okos” gyártóeszközök, gyártóberendezések alkalmazásához, valamint a már meglévő gyártóeszközök, gyártóberendezések „okosítása” tevékenységhez kapcsolódó tanácsadás)
GINOP Plusz-1.2.1-21
Pályázat célja
A támogatás révén modern technológiák beszerzésére, a korszerű infrastrukturális feltételek
megteremtésére és digitalizált üzleti és termelési folyamatok kialakítására kerüljön sor, aminek révén a fejlesztést megvalósító vállalkozások körében javul az erőforrás-hatékonyság és/vagy az előállított termékek/szolgáltatások minősége, ez pedig magasabb termelékenységi szinthez vezet.
A projektek megvalósítására legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre.
Pályázók köre
Mikro-, kis-, és középvállalkozások:
- amelyek rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel
- amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben 3 fő volt,
- amelyek Magyarország területén székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, kettős könyvvitelt vezető egyéni vállalkozók és egyéni cégek, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.
- amelyek nem tartoznak a KATA hatálya alá.
Nem támogatható a Budapest területén megvalósuló fejlesztés.
Kizáró okok
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, akinek:
- a saját tőkéje a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív;
- a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent;
- elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott, legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét;
- amellyel szemben végrehajtási eljárás van folyamatban.
Pályázati kérelmet konzorcium nem nyújthat be.
Támogatható tevékenységek köre
Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek:
- Technológiafejlesztés, beleértve termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs
technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését, és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét
Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek (min. 2 db megvalósítása szükséges):
- A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás (a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 70%-át érheti el).
- Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele: előre rögzített szolgáltatói listán szereplő, szakmai előminősítésen átesett szolgáltatóktól igénybe vett szolgáltatástípusok (legfeljebb 50 millió Ft értékben, a képzéssel együtt legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 20%-át érheti el).
- Képzési szolgáltatások igénybevétele: a vállalat fejlődéséhez szükséges, illetve a munkavállalók magasabb szintű munkavégzését elősegítő képzés, amely kizárólag a https://vali.ifka.hu honlapon regisztrált szolgáltatóktól vehető igénybe (legfeljebb 5 millió Ft értékben, a tanácsadással együtt legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 20%-át érheti el).
- Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése (a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 10%-át érheti el)
- Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági folyamatok és az üzemi/üzleti építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával (legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 50%-át érhetik el).
Elszámolható költségek
A projekt elszámolható összköltségének maximális összegét a támogatást igénylő vállalkozás
benyújtást megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti év átlagos statisztikai állományi létszáma határozza
meg, az alábbiak szerint:
Kategória | Létszám | Maximálisan elszámolható összköltség |
1 | 3-9 főig | 99 millió Ft |
2 | 10-49 főig | 299 millió Ft |
3 | 50-99 főig | 449 millió Ft |
4 | 100-149 főig | 599 millió Ft |
5 | 150-199 főig | 749 millió Ft |
6 | 200-249 főig | 899 millió Ft |
Támogatás összege
Az igényelhető visszatérítendő, és adott feltételek mentén vissza nem térítendővé
alakuló támogatás összege: minimum 10.000.000 Ft, maximum 629.300.000 Ft.
Támogatás intenzitás
Támogatás maximális mértéke: 70%
Fenntartási kötelezettség
A projekt fizikai és pénzügyi befejezésétől számított 3 évig.
Önerő
A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. (30%)
Előleg
A kötelező előleg mértéke mikro-, kis- és középvállalkozás kedvezményezett esetén a megítélt visszatérítendő támogatás 100%-a, de legfeljebb 629,3 millió Ft.
Pályázatok benyújtására lehetőség lesz:
- benyújtási szakasz: 2021. július 12. – 2021. július 19.
- 2. benyújtási szakasz: 2021. október 11. – 2021. október 18.
- 3. benyújtási szakasz: 2022. január 10. – 2022. január 17.
A Contrall MES termelésirányítási szoftver, a lejelentő terminálok, a beléptető- és munkaidőnyilvántartó terminálok, valamint a kézi számítógépek is finanszírozhatók a pályázati forrásból!
Bővebb információkért keresse kollégáinkat, akik készséggel állnak rendelkezésére!
Az aktuálisan elérhető GINOP Plusz-1.2.1-21 és a 2021-es évre tervezett pályázati forrásból finanszírozható termékeink, szolgáltatásaink:
- Contrall MES integrált termelésirányítási rendszer licenc 49 főig
- Contrall MES integrált termelésirányítási rendszer licenc 50-100 fő
- Érintőkijelzős lejelentő terminál
- IFKA által minősített gyártásoptimalizáláshoz és automatizáláshoz kapcsolódó tanácsadási szolgáltatás